Nemrégiben, a Kondor-tónál, illetve a Halász-tanyánál tett kiruccanásunk még inkább felkeltette érdeklődésemet a kis kunyhó és egykori lakójának története, így egy kis internetes kutakodás közben egy számomra eddig ismeretlen, rettentő szemléletes és szimpatikus irományra bukkantam. Rövid keresgélés után az írójára is fény derült, így ismerkedhettem meg - még, ha csak virtuálisan is - Mátyus Alízzal. Elmondása szerint fontos események kötik őt ehhez a környékhez, ahogyan az az írásából is kiderül, a közelben vett házat évtizedekkel ezelőtt. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ő igazán "rajong" a tanyavilágért, a pusztáért...több műve is foglalkozik ezzel a témával, ráadásul - ha minden igaz - hamarosan megjelenik egy könyve, melynek épp Halász Feri bácsi is szereplője! Talán sokat tudna még mesélni nekünk, na de ki tudja, mit hoz a jövő...
Néhány sor következzen tehát az Írónőről, majd a lakóhelyünkhöz kapcsolódó rövid írása, amely a Képzelet című könyvéből egy, a válogatott írásaiból:
Mátyus Aliz (Zalalövő, 1948. március 25. –) író, szociológus, lapszerkesztő. 1980-tól jelennek meg könyvei. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársa, előbb falukutató, majd a Szín - Közösségi Művelődés című szakmai folyóirat alapító főszerkesztője (1996-).[1] Tagja a Magyar Szociológiai Társaságnak, és a Magyar Írószövetségnek. Az Eötvös Collegium "Eötvös kollégisták voltak..." sorozatának sorozatszerkesztője (Bakos Istvánnal).[2] A Pápai Művelődéstörténeti Társaság alelnöke. (Forrás: Wikipedia)
Halász -Tanya |
"Amikor ma, 1997-ben kérdőre vonom magam, vajon honnan
származott bennem az a puszta-kép, aminek következtében úgy készültem
1980 augusztusában Kondorpusztára, hogy napellenzős szerkezetek
elkészítésén törtem a fejem, nem tudok másra gondolni, mint azokra a jól
belém ivódott festményekre, képekre, amelyeken sehol egy fa, egy bokor,
csak a sívó homok, és vagy egy nyáj, vagy egy csorda, vagy egy ménes a
gémeskút mellett, tikkadtan, itatásra várva.
Barátaim, akik az egy hónapos pusztai
viszontagság-sorozatra készítettek fel, tősgyökeres fővárosi és részben
dunántúli elszármazottak, el sem tudták képzelni, velem együtt, hogy
hogyan lehet akár csak egy könyvet is elolvasni, ha nincs az oltalmazó
árnyék. Így azután, ha ráértem volna felkészülni első pusztai
kirándulásomra, a napernyővel, ágfonatokkal, széktámlára erősíthető
árnyékoló lemezzel, nem néztem volna ki különbül, mint kedves gyerekkori
Verne regényem, A tizenöt éves kapitány Benedek bácsija, aki a könyv illusztrációjaként lepkehálóval szalad a tájban, emlékezetes képtelenségérzést kiváltva.
Kondorpusztán aztán csak a Kiskunsági Nemzeti Park
tanyaudvarán nem volt fa, különben akadt egy-egy itt is, ott is, emitt
meg amott pedig ligetekben is előfordult, szabályos sorokban,
megkötötték vele a homokot.
A Kiskunsági Nemzeti Park tanyája, ahol egy hónapon
át kísérleteztünk tízen, hogy egy jurtát megcsináljunk és felállítsunk,
ma már egy osztrák állampolgár tulajdona. Közben tájjellegű állatok
tartása fejében lakták, s amikor nem lakták, ez volt a gyakoribb,
ránézett, amíg élt, a vidék halásza, pusztai viszonylatban a tanya
szomszédságában épült halászkunyhójából. Maga építette halászkunyhóját
rendben tartja a Nemzeti park. A "Halász tanya" a Kiskunsági Nemzeti
Park "Tanösvényén" az egyik objektum. 1975-ös évszámmal, a Park jelével
tantáblán közlik a következőket. "A Duna-Tisza közi hátság mélyebb vizű
szikes tavaiban és mocsaraiban évszázados hagyományai voltak a
kisszerszámos halászatnak. A hajdan bővizű Kondor tóban is űzték ezt a
mesterséget. Az embertpróbáló kenyérkereset egyik utolsó művelője Halász
Ferenc volt, aki az itt megőrzött, saját kezével épített tanyáján
töltötte életét. A tó szikes vizében főként kárász és compó jelentette a
zsákmányt. Szerény jövedelmét földműveléssel és télen nádaratással
egészítette ki. Főbb halászeszközei: varsa, emelőháló, szigony."
A jó szögben elhelyezett, állva kényelmesen olvasható
tábla közelségében a nyolcvanas évek végén még láthatók voltak
halászeszközök is, amelyek közül egy máig is megvan, egy lyukacsos
oldalú haltároló csónak, amit csak felfordítottak és el nem vittek a
maguk után nyomot hagyni és magukkal emléket vinni akarók. A szurkos
tetejű csónakot körülményesebb lett volna elmozdítani az emlékbe vihető
egyéb eszközöknél, a varsánál, a szigonynál.
A Nemzeti Park információs táblájának közelségében
1997-re megjelent az újabb jelzés is. Ökotúra útvonal, Kerekegyháza.
Halásztanya. IUCN Információ: 6041 Kerekegyháza Polgármesteri Hivatal
Tel. 36-76/371-011. A Nemzeti Park emblémája mellett, a tenyerében a
tájat tartó, fát, madarat védő jel mellett ekkor megjelent az új
embléma. Rajta a kerekegyházi református templom és búzavirág. Ökotúra
útvonal. A jövő.
Ahogy Halász Feri bácsi a minden tekintetben múlt.
Úgyis, hogy megszépített. Ő ugyanis pesti munkásból lett a vidék
nevezetes embere, aki örök életében kivált abból az emberi környezetből,
amelybe kényszerből került. Olyan ember volt, aki semmit nem ismert
azokból az örömökből, amelyeket az itteni emberek mindennél jobban
ismernek, a gyerekek öröméből, az unokákéból, ami az itteni tanyasi
öregeket életük utolsó napjáig vagy addig, amíg csak erejük van hozzá,
tevékennyé teszi. Tevékennyé és adni tudóvá, adni akaróvá, ami kizárja a
keserűséget. Halási Feri bácsi keserű ember volt, se adni nem tudott,
nem akart, se elfogadni nem tudott úgy, hogy abban az adó örömét
lelhesse. Amíg jurtát építettünk és naponta főztünk, neki is minden nap
átvittünk ebédet. Máig sem tudom, hogy volt-e akár csak egyetlen jó
pillanata is emiatt. Úgy fogadta el, mint akinek jár. Mint aki
előfizetett rá.
Halász Feri bácsit nem érdekelte a jurta, amit
építettünk, és egyetlen egyszer nem tette meg irányunkban azt a
kétszáz-háromszáz métert, amivel átjutott volna a tanyára, ahol
dolgoztunk. Az igaz, hogy a mi tanyánkra, azaz a Nemzeti Parkéba csak az
ő gyalogösvényén át lehetett bejutni, tehát ha akart volna, akkor is
szóba elegyedhetett volna bármelyikünkkel, de nem tette. Legfeljebb a
kutyájára szólt rá, amikor már nagyon acsarkodott ránk, vagy nagyon
nehezen tudtunk elkerülni mellette.
Halász Feri bácsi, akárhányszor próbálkoztam vele,
nem mesélt arról az életről, amit a Kondor tó partján élt. Viszont tőle
tudtam meg fővárosi előéletét, amiről egyetlen környékbeli embernek sem
beszélt.
Amióta kunyhója kiürült, nem megyek arrafelé anélkül,
hogy be ne nézzek az ablakán. Vagy az ajtaján. Nézem a cella nagyságú
szobában az ágyat, az asztalt és a széket. Nem az ő tárgyai voltak.
Ezekkel rendezték be a halász házát. Én meg be szeretném rendezni az
életét. Azokkal a kis történetekkel, amelyek minden emberében vannak,
voltak. És amiket ő magával vitt a sírba. Hogy az ő életének ne legyenek
még emlékfoszlányai sem. Nem volt egy jószívű ember.
Ugyan a Nemzeti Park tanyaudvarán nem volt fa és így
épületárnyékban nemezeltünk, de az általunk használt tanyát is
szegélyezte a Kondor tó felőli oldatról facsoport - ahol bőrcserző
munkák folytak -, ahogy a környék tanyáinak majd mindegyikét.
Talán a vidéken a tanyaudvarok is csak azért lettek
csupaszok, mert a szokásos eperfákat mindenki kivágatta, választva
inkább a tűző napot, mint a fával járó kellemetlenségeket. (Érés idején
dagasztani lehet a ragacsos termést, és legyek hada lepi a földet.
Fényeshátú, városi viszonylatban húsbogárnak ismert fajta, amely a
tanyavilágban a szerves anyagokat, trágyát lepi, fertőzéseket hordozva.)
1980-ban tízünk közül nyolcan akkor ismerkedtünk az
Alfölddel. Egy házaspárt rokoni szálak kötöttek a vidékhez, az asszony a
közelben született. Ők csodálták a legjobban, hogy a jurta készítésből,
a társak, az "egyivásúak" közül néhányan szívesen jártunk át egy
tanyára, s ott gazoltunk, kapáltunk, ellenértékként konyhánkat
gazdagítva friss zöldséggel, baromfival, frissen fejt tejjel.
Legszívesebben én jártam gazolni. Jó volt olyasmit csinálni, aminek
rögtön látszott az eredménye. Jól volt olyan emberekkel beszélgetni
közben, akik a kézzel fogható kérdéseket szerették feltenni. És jó volt
velük beszélni anyámról, akit azon a nyáron temettünk el.
A letelt hónap végén, amikor a felépült
nemezzárónyílásos jurtában vendégül fogadtuk a tanyasi érdeklődőket, s
Budai Ilona hangja úgy szólt a zárt és nyitott térben, mint egy
hangszer, a gazdaasszony, akinek segítettünk, tanyát ajánlott
megvételre, a szomszédjában. Fiatal házaspár egy kislánnyal készült
beköltözni Balázspusztára, a tanyaközpontban felépült házukba. A tanyát
eladták, megvettem. Azóta írhatnék párhuzamos önéletrajzot. Egy
fővárosit és egy tanyait."
HALÁSZ - Tanya |
Köszönöm ezt a bejegyzést.Ezért is érdemes ezt a blogot olvasni.Mindig megtud az ember valami érdekességet a szűkebb környezetéről.Köszönöm a blog szerkesztőjének,hogy ezeket a történeteket is megosztja velünk olvasókkal.
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy figyelemmel követi az oldalt! A biztatás pedig külön jól esik!
VálaszTörlésEgyébként sajnos sokan nem is tudják, hogy mennyi érdekes dolog akad a lakóhelyünk környékén, és ami talán a legrosszabb, hogy nem is érdekel túl sok embert... szerencsére akadnak azért néhányan, akik nyitottak ehhez!
Köszönöm még egyszer és örülök, ha újat tehettem közzé!