"Egy értelmiségi puszta-képe"

Nemrégiben, a  Kondor-tónál, illetve a Halász-tanyánál tett kiruccanásunk még inkább felkeltette érdeklődésemet a kis kunyhó és egykori lakójának története, így egy kis internetes kutakodás közben egy számomra eddig ismeretlen, rettentő szemléletes és szimpatikus irományra bukkantam. Rövid keresgélés után az írójára is fény derült, így ismerkedhettem meg - még, ha csak virtuálisan is - Mátyus Alízzal. Elmondása szerint fontos események kötik őt ehhez a környékhez, ahogyan az az írásából is kiderül, a közelben vett házat évtizedekkel ezelőtt. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ő igazán "rajong" a tanyavilágért, a pusztáért...több műve is foglalkozik ezzel a témával, ráadásul - ha minden igaz - hamarosan megjelenik egy könyve, melynek épp Halász Feri bácsi is szereplője! Talán sokat tudna még mesélni nekünk, na de ki tudja, mit hoz a jövő...

Néhány sor következzen tehát az Írónőről, majd a lakóhelyünkhöz kapcsolódó rövid írása, amely a Képzelet című könyvéből egy, a válogatott írásaiból:

Mátyus Aliz (Zalalövő, 1948. március 25. –) író, szociológus, lapszerkesztő. 1980-tól jelennek meg könyvei. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársa, előbb falukutató, majd a Szín - Közösségi Művelődés című szakmai folyóirat alapító főszerkesztője (1996-).^[1] Tagja a Magyar Szociológiai Társaságnak, és a Magyar Írószövetségnek. Az Eötvös Collegium "Eötvös kollégisták voltak..." sorozatának sorozatszerkesztője (Bakos Istvánnal).^[2] A Pápai Művelődéstörténeti Társaság alelnöke. (Forrás: Wikipedia)

Halász -Tanya

 "Amikor ma, 1997-ben kérdőre vonom magam, vajon honnan származott bennem az a puszta-kép, aminek következtében úgy készültem 1980 augusztusában Kondorpusztára, hogy napellenzős szerkezetek elkészítésén törtem a fejem, nem tudok másra gondolni, mint azokra a jól belém ivódott festményekre, képekre, amelyeken sehol egy fa, egy bokor, csak a sívó homok, és vagy egy nyáj, vagy egy csorda, vagy egy ménes a gémeskút mellett, tikkadtan, itatásra várva.

Barátaim, akik az egy hónapos pusztai viszontagság-sorozatra készítettek fel, tősgyökeres fővárosi és részben dunántúli elszármazottak, el sem tudták képzelni, velem együtt, hogy hogyan lehet akár csak egy könyvet is elolvasni, ha nincs az oltalmazó árnyék. Így azután, ha ráértem volna felkészülni első pusztai kirándulásomra, a napernyővel, ágfonatokkal, széktámlára erősíthető árnyékoló lemezzel, nem néztem volna ki különbül, mint kedves gyerekkori Verne regényem, A tizenöt éves kapitány Benedek bácsija, aki a könyv illusztrációjaként lepkehálóval szalad a tájban, emlékezetes képtelenségérzést kiváltva.

Kondorpusztán aztán csak a Kiskunsági Nemzeti Park tanyaudvarán nem volt fa, különben akadt egy-egy itt is, ott is, emitt meg amott pedig ligetekben is előfordult, szabályos sorokban, megkötötték vele a homokot.

A Kiskunsági Nemzeti Park tanyája, ahol egy hónapon át kísérleteztünk tízen, hogy egy jurtát megcsináljunk és felállítsunk, ma már egy osztrák állampolgár tulajdona. Közben tájjellegű állatok tartása fejében lakták, s amikor nem lakták, ez volt a gyakoribb, ránézett, amíg élt, a vidék halásza, pusztai viszonylatban a tanya szomszédságában épült halászkunyhójából. Maga építette halászkunyhóját rendben tartja a Nemzeti park. A "Halász tanya" a Kiskunsági Nemzeti Park "Tanösvényén" az egyik objektum. 1975-ös évszámmal, a Park jelével tantáblán közlik a következőket. "A Duna-Tisza közi hátság mélyebb vizű szikes tavaiban és mocsaraiban évszázados hagyományai voltak a kisszerszámos halászatnak. A hajdan bővizű Kondor tóban is űzték ezt a mesterséget. Az embertpróbáló kenyérkereset egyik utolsó művelője Halász Ferenc volt, aki az itt megőrzött, saját kezével épített tanyáján töltötte életét. A tó szikes vizében főként kárász és compó jelentette a zsákmányt. Szerény jövedelmét földműveléssel és télen nádaratással egészítette ki. Főbb halászeszközei: varsa, emelőháló, szigony."

A jó szögben elhelyezett, állva kényelmesen olvasható tábla közelségében a nyolcvanas évek végén még láthatók voltak halászeszközök is, amelyek közül egy máig is megvan, egy lyukacsos oldalú haltároló csónak, amit csak felfordítottak és el nem vittek a maguk után nyomot hagyni és magukkal emléket vinni akarók. A szurkos tetejű csónakot körülményesebb lett volna elmozdítani az emlékbe vihető egyéb eszközöknél, a varsánál, a szigonynál.

A Nemzeti Park információs táblájának közelségében 1997-re megjelent az újabb jelzés is. Ökotúra útvonal, Kerekegyháza. Halásztanya. IUCN Információ: 6041 Kerekegyháza Polgármesteri Hivatal Tel. 36-76/371-011. A Nemzeti Park emblémája mellett, a tenyerében a tájat tartó, fát, madarat védő jel mellett ekkor megjelent az új embléma. Rajta a kerekegyházi református templom és búzavirág. Ökotúra útvonal. A jövő.

Ahogy Halász Feri bácsi a minden tekintetben múlt. Úgyis, hogy megszépített. Ő ugyanis pesti munkásból lett a vidék nevezetes embere, aki örök életében kivált abból az emberi környezetből, amelybe kényszerből került. Olyan ember volt, aki semmit nem ismert azokból az örömökből, amelyeket az itteni emberek mindennél jobban ismernek, a gyerekek öröméből, az unokákéból, ami az itteni tanyasi öregeket életük utolsó napjáig vagy addig, amíg csak erejük van hozzá, tevékennyé teszi. Tevékennyé és adni tudóvá, adni akaróvá, ami kizárja a keserűséget. Halási Feri bácsi keserű ember volt, se adni nem tudott, nem akart, se elfogadni nem tudott úgy, hogy abban az adó örömét lelhesse. Amíg jurtát építettünk és naponta főztünk, neki is minden nap átvittünk ebédet. Máig sem tudom, hogy volt-e akár csak egyetlen jó pillanata is emiatt. Úgy fogadta el, mint akinek jár. Mint aki előfizetett rá.

Halász Feri bácsit nem érdekelte a jurta, amit építettünk, és egyetlen egyszer nem tette meg irányunkban azt a kétszáz-háromszáz métert, amivel átjutott volna a tanyára, ahol dolgoztunk. Az igaz, hogy a mi tanyánkra, azaz a Nemzeti Parkéba csak az ő gyalogösvényén át lehetett bejutni, tehát ha akart volna, akkor is szóba elegyedhetett volna bármelyikünkkel, de nem tette. Legfeljebb a kutyájára szólt rá, amikor már nagyon acsarkodott ránk, vagy nagyon nehezen tudtunk elkerülni mellette.

Halász Feri bácsi, akárhányszor próbálkoztam vele, nem mesélt arról az életről, amit a Kondor tó partján élt. Viszont tőle tudtam meg fővárosi előéletét, amiről egyetlen környékbeli embernek sem beszélt.

Amióta kunyhója kiürült, nem megyek arrafelé anélkül, hogy be ne nézzek az ablakán. Vagy az ajtaján. Nézem a cella nagyságú szobában az ágyat, az asztalt és a széket. Nem az ő tárgyai voltak. Ezekkel rendezték be a halász házát. Én meg be szeretném rendezni az életét. Azokkal a kis történetekkel, amelyek minden emberében vannak, voltak. És amiket ő magával vitt a sírba. Hogy az ő életének ne legyenek még emlékfoszlányai sem. Nem volt egy jószívű ember.

Ugyan a Nemzeti Park tanyaudvarán nem volt fa és így épületárnyékban nemezeltünk, de az általunk használt tanyát is szegélyezte a Kondor tó felőli oldatról facsoport - ahol bőrcserző munkák folytak -, ahogy a környék tanyáinak majd mindegyikét.

Talán a vidéken a tanyaudvarok is csak azért lettek csupaszok, mert a szokásos eperfákat mindenki kivágatta, választva inkább a tűző napot, mint a fával járó kellemetlenségeket. (Érés idején dagasztani lehet a ragacsos termést, és legyek hada lepi a földet. Fényeshátú, városi viszonylatban húsbogárnak ismert fajta, amely a tanyavilágban a szerves anyagokat, trágyát lepi, fertőzéseket hordozva.)

1980-ban tízünk közül nyolcan akkor ismerkedtünk az Alfölddel. Egy házaspárt rokoni szálak kötöttek a vidékhez, az asszony a közelben született. Ők csodálták a legjobban, hogy a jurta készítésből, a társak, az "egyivásúak" közül néhányan szívesen jártunk át egy tanyára, s ott gazoltunk, kapáltunk, ellenértékként konyhánkat gazdagítva friss zöldséggel, baromfival, frissen fejt tejjel. Legszívesebben én jártam gazolni. Jó volt olyasmit csinálni, aminek rögtön látszott az eredménye. Jól volt olyan emberekkel beszélgetni közben, akik a kézzel fogható kérdéseket szerették feltenni. És jó volt velük beszélni anyámról, akit azon a nyáron temettünk el.

A letelt hónap végén, amikor a felépült nemezzárónyílásos jurtában vendégül fogadtuk a tanyasi érdeklődőket, s Budai Ilona hangja úgy szólt a zárt és nyitott térben, mint egy hangszer, a gazdaasszony, akinek segítettünk, tanyát ajánlott megvételre, a szomszédjában. Fiatal házaspár egy kislánnyal készült beköltözni Balázspusztára, a tanyaközpontban felépült házukba. A tanyát eladták, megvettem. Azóta írhatnék párhuzamos önéletrajzot. Egy fővárosit és egy tanyait."

HALÁSZ - Tanya