Volt egyszer egy Kerekegyházi Csárda...

Nehezen íródott meg ez a bejegyzés, nem csak azért, mert a kutatási - adatgyűjtési folyamatok elhúzódtak...

Úgy érzem, hogy ez az eddigi, szívemhez legközelebb álló téma és bejegyzés, ezért különösen nagy gondot okozott belekezdeni az írásba, pedig bőven van mit papírra, jelen esetben monitorra vetni:

Általánosságban a csárdák ivó- és pihenőhelyként szolgáltak a 18-19. század alföldi pusztáin, az otthonuktól távol legeltető pásztoroknak, juhászoknak, vagy éppen a vásárokba sietőknek. Éppen ezért többnyire az akkoriban is forgalmasnak számító, nagyobb utak mentén nyíltak meg, becsalogatva a fáradt és szomjas utazókat.

Számtalan tanulmány és írás született a csárdaépületek felépítéséről, kialakításáról, életéről, névadásaik mikéntjéről, így bővebben ezzel most nem foglalkoznék, rá is térnék inkább a szóban forgó Csárdára: az 1730-as években nyitott meg, tehát egy majdnem 300 éves épületről van szó, ami a kezdetektől fogva csárdaként működött. Csoda, hogy a mai napig áll, sajnos elég ritka az ilyen jelenség, többnyire megüresedve felemészti ezeket a régi, értékes épületeket az idő. Köszönhetően a Barna, illetve később a Szabó Család tiszteletreméltó munkásságának épségben megmaradt az épület, megőrizve ezzel az utókornak a múlt egy apró részének emlékeit. 

Az épület mai állapotait tekintve is itt-ott fel lehet fedezni az egykori csárda jellegzetes vonásait: még megmaradt egy-két ajtó felett az eredetileg kialakított boltív; beleshettünk a még mindig hordót rejtő pincébe is, ezen kívül ilyen a "fundamentumba", a csárda "lábazatába" ágyazott magassági pont is (régi térképeken egyébként jól látszik a jelzett magasság).

Nagy Zsuzsanna, kedves olvasónk segítségével sikerült eljutni tehát a csárdaépület jelenlegi lakójához, ezúton is hálás köszönet Neki!

Izgatottan vártuk a telefonon előre egyeztetett időpontot, és minden elképzelésemet felülmúlta Szabó Laci bácsi szívélyes, barátságos fogadtatása és határtalanul szimpatikus kisugárzása. Rövid bemutatkozásunk után be is invitált minket az egykori csárdaépületbe, és ezzel el is kezdődött a mi kis időutazásunk.

Az épületbe lépve egy jobbra-balra elterülő, hosszú folyosó fogadott minket, amivel utólag lett kibővítve; szemben egy ajtón túl már az eredeti csárdaépület falai álltak: középen a kemencés konyhával, a jobbra nyíló a háló, a bal oldali helyiség pedig a volt kocsmahelyiség:

"Hát ez volt a kocsmahelyiség. Ott volt középütt az ajtó, az az ablak nem volt, volt egy pult, mögötte a polcok, azt’ itt meg három vagy négy asztal így. Egy nagy kerek asztal még meg volt, amin a pohár már alig állt meg, mert a gyertyák beleégtek, olyan gödrös volt. De hát az is eltűnt az orosz bejövetel után."

A helyiségeket elválasztó ajtók közül 2 felett még megmaradt az eredeti boltív:

"Ez is, hogy boltíves ajtók, ablakok, minden az volt. Mennyezete az meg: alul volt a gerenda, keresztbe ugye a fiókgerendák, aztán a deszkával meg így volt lerakva, 25-30-as deszkával. És a fölűl volt a saralás, itt alul meg a deszka volt, de hát ugye nem tudott hézag lenni, mert fedte egyik a másikát. Tehát nem mellé volt rakva, hanem az egyik sor lerakva, másik mellé, aztán a harmadik meg így fedte." 

Az épület, mint kiderült majd' 300 (!) éves, ha belegondolunk, mik történtek ennyi idő alatt?! Sajnos kétszer le is égett, többek között két világháborút is túlélt...csoda, hogy még áll, és persze Szabó Laci bácsinak és családjának is sokat köszönhetünk, aki saját kezűleg újította fel és hozta rendbe az oroszok által, a szinte falakig lecsupaszított épületet: 

A csárda az 1930-as években

"Ez a Magyar Királyi Kincstárnak volt itt egy birtoka és az építtette eztet. 1730-ban nyílt meg, az 1800-as években a nagyapáék bírták a birtokot, bérelték, meg a kocsmát vezették. Mert nekik ott volt 20 hold körüli szőlő, meg főleg sok szilva, meg minden, meg hát ugye pálinka, bor minden, tehát ugye sajátjukat mérték. 1903-ban, akkor vette meg, és hát ugye tudom, mert hát ilyen lila indigós adásvételi szerződés volt, az itt maradt aztán nekünk, hogy a miénk lett ez, csak hát a háború alatt az elment innen, mert egy küszöb nem maradt itt, szétromboltak mindent.

A pince

1931-ben zárta be az édesapám, de még én is emlékszek, mikor még jöttek hajnalban felkeltették, jöttek Kiskőrös felől, meg minden a vásárba. Éjfél után már keltették egy fél decire, de „majd ha gyüvünk, akkor fizetünk”. Akkor azok vagy berúgtak, vagy elfogyott a pénzük. Akkor az adásvételi szerződésben az is benne volt, hogy a csárdát fenn kell tartani. Hát nem kocsmának, csárdának nevezték. Szállás se volt, olyan értelemben volt, hogy a másik nagy épület ami volt, annak az egyik helye olyan szabadistálló volt. Volt benne a hátsóban jászol, de hát azt nem lehetett bekötni, vagy ha egy csapatot be…mert ugye jöttek hajtottak ugye a vásárokba jószágokat. Emlékszek rá még, olyan ’38-ban, vagy mittudomén, ilyenkor valahogy lehetett…jó nagy télen hazafelé hajtottak egy csorda tehenet, hát egy az nem bírt továbbmenni a hóba, meg minden, hiába ütötték, meg minden, fogták becsalták egy kis szénával, meg minden, nem bírt volna már továbbmenni. 

Itt is voltak azért annak idején ilyen fokosos, ez az összecsapások, meg verekedések.
A '20-as években a Miska bácsi, a nagybátyám, az volt itten kocsmáros vagy csapos, aztán hát egyszer - úgy látásból ismerte, mert jártak azok már itten, mert voltak hárman is - azt mondja rátámadtak pisztollyal, hogy hát kirabolják. Neki is volt egy hatlövetű, előkapta aztán ijedtében kilőtte mind a hatot, aztán azok meg elrohantak, többet nem jöttek vissza.

És hát eredetileg ez zsindelyes volt, de hát még a ’700-as években leégett, véletlenül kigyulladt, aztán akkor nádas lett, és a ’800-as években újra leégett, akkor újra nádasnak csinálták, aztán végeredményben ’38-ban lett cserepesnek. A másik az fel lett újítva nádasnak, arra emlékszek én is nagyon jól, amikor felújították a nádtetőt, csak hát az meg bombatalálattal meg minden, leégett, tönkrement, akkor sebesültem meg én is."

   

Laci bácsi elmesélte, hogy a feje és a combja kapta a legtöbb szilánkot, utóbbiban még mindig benne van egy darab. Akkor volt Ő 13 éves, emlékei szerint az öreg Bedő doktor látta el a sebeit. Fél év lábadozás után, miután ki tudott kelni az ágyból, 26 kg-ot nyomott.

A ma is működő kút

"Meg ott van lenn a nagykút, ami...hát olyan szárazabb időben 80-100 hektót ki lehetett rántani, tehát amikor a gépesek gépeltek, akkor a környék innen hordta a vizet, mert az ő kútjaik nem győzték."

Sok helyen a csárdát közigazgatási határok mellé építették, nem volt ez másképp itt sem:

"Azért volt itt a csárda, mert itt volt a határa a Kecskeméti  Járásnak meg a Kunszentmiklósi járásnak. És itt a betyárok mulattak, a kecskeméti pandúrok ide nem jöhettek, mire onnan kijöttek, oda átmentek, és hát 600 méteren már másik helyen voltak. Hát már a ’700-as években akkor is már a betyárok…Rózsa Sándor is, meg ezek is.

Úgy mondogatták, hogy a régi betyárok itt megfordultak sokat: Bogár Imre, Rózsa Sándor, Savanyú Jóska, meg egyik másik."

És, ha már a határok szóba kerültek: jelenleg Fülöpháza területéhez tartozik az adott rész, de Kerekegyházi területből vált önállóvá Fülöpháza, így hívhatták egyébként Kerekegyházi csárdának. Régi katonai térképek egyértelműen jelzik a csárda helyét, ami egészen pontosan a jelenlegi Kecskemétről Izsákra vezető út 5 sz kilométerénél található. A csárda jelölései régi térképeken és mai, google térképen:

A 2. katonai felmérés térképén (arcanum)

A 3. katonai felmérés térképén (arcanum)

Végezetül talán annyit fűznék még a bejegyzéshez, hogy azon kívül, hogy betekintést nyerhettünk az egykori Kerekegyházi Csárda történetébe, hatalmas élmény volt számomra az, hogy megismerhettem Laci bácsit, aki "idegenként" szívesen látott vendégül minket otthonában, mindvégig barátságos és segítőkész volt, még az általunk aprócska ajándékként vitt borocskával is volt szerencsénk koccintani az egészségére! Reméljük, a közeljövőben még lesz alkalmunk meglátogatni Őt és otthonát!

Hetényegyháza - Kerekegyháza vasútvonal 3.

Az előző blogbejegyzésből kiderül, hogy a Lajosmizse - Kecskemét, illetve az erről a vonalról leágazó Hetényegyháza - Kerekegyháza vasútvonal előkészületei nem mentek túl gördülékenyen. 

Az engedélyezés előtti és utáni időszakokban számtalan hivatalos bejárás történt mind a kecskeméti városvezetés, mind a vasúttársaság, illetve a kivitelezők részéről. 

Térkép

Így 1896. november 30-tól kezdve egészen a véglegesnek mondható építési engedély kiadásáig (1902-től módosításokat alkalmaztak), 1904. júniusáig folytak a tárgyalások és az ezzel együtt járó bejárások. Ezeken a vonalvezetést, a vasúti épületek elhelyezésének helyét és egyéb építési kérdésekben döntöttek, megállapodtak a motorüzem engedélyezésének feltételeiben, a motorkocsikra 50 km/h sebességet állapítottak meg. (A vonalra egyébként gőz üzemet is engedélyeztek, melynek 40 km/h sebességet írtak elő.)

Kijelentették, hogy naponta hét motor fog rendelkezésre állni, melyből hat fog naponta közlekedni. Az építési engedély ezenkívül meghatározta az állomások vágányainak hosszát, az állomásokon létesítendő épületeket és különféle berendezéseket. A legnagyobb emelkedő 5 % -os, a legkisebb ívsugár 250 m lehetett.

Az 1904-es építési engedély kiadása után azonnal elkezdték a munkálatokat, melyet 1905. januárjában be is fejeztek. A Kerekegyházi vonallal egyidőben 5 állomást és 10 megállóhelyet is létesítettek, illetve Kecskeméten 1530m, Lajosmizsén pedig 770m vágánybővítést eszközöltek. 

Az épületeket a HÉV szabványok szerint képezték ki, Kerekegyháza végállomáson mozdonyszín, víztorony és laktanya is készült. 

A 29,3 km-es lajosmizsei és kerekegyházi szakaszok építési költsége 1929 ezer koronát tett ki, így többszöröse lett az előirányzott kivitelezési értékeknek. Ebből 227 ezer korona esett a kisajátításra, 234 ezer korona az alapépítményre, 768 ezer korona a felépítményre, 163 ezer korona a magasépítményekhez és 309 ezer korona a forgalmi eszközökre. 

 A vasútvonal végtére is 1905. januárjára elkészült, így a kecskeméti újságok nagy örömmel tudatták, hogy a Kereskedelemügyi Minisztérium Bizottsága 1905. január 14-én tartja a vonalak műtanrendőri bejárását. 

Részlet a Kecskeméti Lapok január 15-i számából: 

"A bejárás után körülbelül száz tagú társaság gyűlt össze ünnepi lakomára a Millekerhez. Az első felköszöntőt Bagi László h. polgármester mondotta Hieronymi Károly kereskedelmi miniszterre, megköszönve annak támogatását, akinek nevében viszont Petényi főfelügyelő üdvözölte Kecskemét városát. - Ezután Lángos Kálmán pestmegyei árvaszéki ülnök dicsőítette rajongó beszédében Kecskemétet, Török Emil ugyancsak Kecskemétet, Győrffy Balázs az építőmérnököket. Lapunk zártakor a víg társaság még együtt ül vidám pezsgőzés mellett."

Hetényegyháza - Kerekegyháza vasútvonal 2.

Korábban az oldalon már lehetett olvasni a Hetényegyháza - Kerekegyháza vasútvonal gyalogos bejárásáról a vasút múltbaveszett nyomai után kutatva. Sajnos a néhány állomásépületen és 1 db MÁV feliratú földbe ásott kövön kívül, csak a Kerekegyházára bekanyarodó töltés jelzi, hogy itt valaha vasúti közlekedés folyt.

Kis könyvtári kutatás közben rábukkantam a Kecskeméti Füzetek című kiadványsorozatra, melynek egyik része a Kecskemét környéki vasútvonalakat veszi szemügyre, címe: Horváth Ferenc: Kecskemét vasútjai. Forrásként ezt a kiadványt használtam a bejegyzés készítéséhez!

Gerster Béla (kkmk.hu)

Miután 1889-ben megnyitották a Budapest - Lajosmizse, 142-es számú vasútvonalat a HÉV társaság egy időre szüneteltette a vonal folytatását Kecskemétig. Az egyre erősödő Kecskeméti "nyomás" hatására (a városi támogatás 130ezer Ft lett) viszont elkezdődtek a tárgyalások a vasútvonal bővítéséről, meghosszabbításáról. Mint kiderült, ez nem volt egyszerű, hiszen rengeteg vita előzte meg az építést. 

Többek között olyan problémák merültek fel, hogy Kecskemét északi vagy déli részén vezessék be a városba a vonalat, vagy hogy melyik állomáshoz csatlakozzon, ezen kívül voltak olyan vélemények is, hogy a városnak inkább a Tisza felé vezető tiszaugi vasútvonalat kellene támogatnia. 

Wéber Ede (wikipedia)

1894-től kezdve a település kiadta az előmunkálati engedélyt a Kecskemét - Lajosmizse vonal megépítésére, Jászkerekegyházi leágazással. Az engedélyesek között volt Wéber Ede, aki köztiszteletben álló személynek számított Kecskeméten, a nevéhez fűződik az első kecskeméti HÉV vonal megépítése is; rajta kívül megjelent Gerster Béla, budapesti mérnök is. Kettejük között a sajtóban és a tanácsüléseken is lejátszódó, személyeskedést nem nélkülöző vita alakult ki. Eközben a tanácstagok egyre inkább elveszítették bizalmukat Wéber Ede irányába, aki javaslatait visszavonva gyakorlatilag visszalépett a vasútvonal megépítésétől, így a vasút kivitelezését Gerster Béla és Török Emil nyerték meg (1902). Ezzel befejeződtek az előmunkálatok és megkezdték az építkezés előkészületeit.

(Folytatása következik)