Petőfi Sándor és Kerekegyháza kapcsolata

Mielőtt még elhamarkodott találgatásokba kezdene a kedves Olvasó: nem, Petőfi nem született Kerekegyházán, sőt még a szülei sem és még csak vendéglátói tevékenységet sem végeztek itt. :)

A bejegyzés címében említett kapcsolat inkább csak Petőfi Sándorhoz köthető...

Na de térjünk is a lényegre: néhány nappal ezelőtt, amikor friss képeket készítettem az előző két bejegyzéshez, teljesen véletlenül felfigyeltem egy sírra. Egy bizonyos Pesity Imre van megnevezve rajta, neve alatt pedig ez áll: "borosberényi plébános". Ez kíváncsivá tett, lefotóztam tehát a szóban forgó sírt: 

Pesity Imre borosberényi plébános 1875-1942

Pár nappal később csak kíváncsiságból rákerestem az interneten, hogy mit is lehetne róla megtudni, amikor is rábukkantam a következő cikkre a Magyar Nemzet Online-on (Hanthy Kinga tollából):

Soha nem jártál a Bajkál-tónál, de még Oroszországban sem, mondta Irénke néni Lajos bácsinak. Nemcsak a család, a felesége sem hitt a magát Petőfi-kutatónak valló Barátosi Lénárth Lajosnak. A Petőfi-legenda egyik ősatyja és megkerülhetetlen hivatkozási forrása Barátosi Lénárth Lajos, aki 1909-ben Csitában állítólag arról szerzett tudomást, hogy a Bajkál-tó közelében található egy Kerezs, azaz Körös nevű falu, ráadásul a települést egy bizonyos Petrovics őrnagy alapította. Barátosi tehát odautazott tájékozódni, s e látogatás alapján számolt be arról, hogy a cári sereg fogságába esett és Szibériába hurcolt Petőfi falut alapított, sőt verseket is írt ott.A barguzini legenda szárba szökkenése után a fenti információk több hazai újságban is megjelentek, akadt, aki tudni vélte, hogy Barátosi Anton Otto von Geck expedíciójával járt Ázsiában a Bajkál-tó mellett, ott találkozott azzal a Dragomanov nevű orosszal, aki elmondta, hogy raboskodott arrafelé egy Petőfi Sándor nevű őrnagy, aki a hadifoglyokkal megalakította a Kerezs nevű községet, amelyet később Iliszunszknak neveztek (ma Barguzin külvárosa). Barátosi naplót vezetett, amelynek eredetije állítólag ma is megvan, sőt hozott haza a száműzetésben keletkezett Petőfi-verseket is, amelyeket átadott a Petőfi Társaságnak, a Magyar Tudományos Akadémiának és a hadügyminisztériumnak, mára azonban a dokumentumok szőrén-szálán eltűntek.Nem Barátosi találmánya volt a szibériai hadifogság, hiszen a csatatéren eltűnt költőt évtizedekig keresték a honfitársak, ám talán ő volt az első, aki a jelek szerint tudatosan hamisított e tárgykörben.A Magyar Nemzet Magazinját megkereste Barátosi Lénárth Lajos unokahúga. Elmondása szerint sem a felesége, sem a családja nem hitt Barátosi meséinek, szélhámosnak tartották a férfit.Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című lexikonjában a Barátosi előnevet viselő Lénárth Lajos is megtalálható a címszavak között, mégpedig a tizennyolcadik kötetben, amelyet már Viczián János rendezett sajtó alá. Eszerint hősünk 1892-ben született az Arad vármegyei Radnán (Máriaradnán), foglalkozását tekintve műszaki tisztviselő volt. Iskoláit Lippán, Gyergyószentmiklóson és Nagyszebenben végezte. Érettségi után Kufsteinba ment, ahol 1911-ben feleségül vette báró Vetscherra Saroltát, aki 1913-ban gyermekszülésben meghalt.Lénárth Lajos végigharcolta az első világháborút, háromszor sebesült meg, majd tizenhat hónapi olasz hadifogságból hadirokkantként tért haza 1919-ben. A kommün alatt Vörös rózsa című verse miatt előbb bebörtönözték, majd halálra ítélték. A kivégzéstől a román bevonulás mentette meg. Hazatért Gyergyószentmiklósra, később Penc község jegyzője lett.A lexikon közlése szerint Barátosi, aki a Berzsenyi Irodalmi Társaság rendes tagja volt, 1934-től Kerekegyházán élt. Gulyás innen nem tudta követni az életutat, unokahúga azonban ki tudja egészíteni az életrajzot. Mint elmondta, Barátosi Lénárth Lajos a tíz esztendővel idősebb Jäger Irénét, apai nagynénjét vette feleségül, de gyermekük nem született. A családban az a hír járta, hogy a csúnya lány a hozománya miatt kelt el. Jäger Iréne, Erzsébet és az 1888-ban született József anyjuk második házasságából származott, volt egy féltestvérük is, Pesity Imre, aki Kerekegyházán szolgált plébánosként. Az ifjú pár így került a plébánoshoz, aki élete végéig, 1942-ig eltartotta őket. Irénke vezette a háztartást, de a hatalmas kertnek nem viselték gondját, meséli az unokahúg. Barátosi Lénárth Lajos soha nem dolgozott, a családtagok előtt mérnöknek adta ki magát, de ezt nem hitte el neki senki, miként nem adtak hitelt az ázsiai utazás meséjének sem, vagyis a magát Petőfi-kutatónak hirdető férfiút a kortársak, a Petőfi Társaság és a család is szélhámosnak tartotta.Gondoljuk meg: Barátosi 1909-ben mindössze tizenhat-tizenhét esztendős volt, aligha képzelhető el, hogy eljutott volna Csitába, hiszen világéletében olyan szegény volt, hogy pénze sem lehetett egy ilyen utazásra. Egész életében eltartották, mert soha nem dolgozott. Pedig Barátosi szívesen kérkedett azzal, hogy látta Petőfi Sándor sírját, mutogatta az erről írt cikkeket. Amúgy pedig csak verseket írogatott. Több könyve is megjelent, Felhők címmel verseket, Solymos nagyasszonya címmel pedig elbeszélő költeményt adott közre. A tászoktetői rovásírásról című, Gyomán 1942-ben kiadott munkája az utóbbi években több antikvár könyvárverésen is felbukkant.Barátosi Lénárth Lajos többször elhagyta feleségét, Jäger Irénét, aki végül Pestre költözött, ahol unokahúga ápolta és tartotta el. A család ismeretei szerint a férfi végül a barátnőjével Tabra költözött, ott halt meg az ötvenes években. Egyébként az 1883-ban Apatinban született Jäger Iréne is irodalmár volt, Daloló szívek címmel egy könyve is megjelent (Pápa, 1935), színművei és regényei viszont kéziratban maradtak.Mielőtt azonban végleg leszámolnánk a Barátosi Lénárth Lajos-féle koholmányokkal, talán érdemes említést tenni egy kiváló magyar tudósról, Barátosi Balogh Benedek etnográfusról, aki a budapesti Néprajzi Múzeum és a hamburgi Néprajzi Múzeum támogatásával négyszer utazott a Távol-Keletre. Hihetetlenül gazdag tárgyi anyagot gyűjtött össze, tapasztalatait, úti élményeit több könyvben írta meg: Bolyongások a mandzsur népek között (1927), Kína lelke (1927), Japán, a felkelő nap országa (1930), Mongolok–burjátok (1930). Gyűjteményének egy része valószínűleg orosz múzeumokban található, de a többi szerencsére itthon van, a Néprajzi Múzeumban. Barátosi Balogh 1904-ben Japánban járt, 1908–1909-ben az Amur vidékén gyűjtött, elsősorban az olcsák és a goldok (nanajok) között, 1911-ben Oroszországban és Szibériában kutatott a zürjéneknél és a szamojédoknál, végül 1914-ben először Japánba utazott az ajnuk közé, majd az Amur vidékére látogatott, hogy kiegészítse korábbi gyűjtéseit.Zárjuk le a Petőfi-kérdést Krúdy Gyula szavaival: „Most már mindörökre belépett a magyar titkok közé, akinek megfejtésén még sokszor elmereng az álmodozó magyar. Valami földöntúli rejtélyes szellem járt a háta mögött, hogy a lábnyomait elrejtse azok elől, akik majd sírva keresésére indulnak a nemzet legszebb fiának. Valamely nemzeti babona, ősi mítoszainkból, pogány vallásunkból maradott csodatevés gondoskodott arról, hogy sohase tudjuk feltalálni őt, mikor azt hittük, hogy már a közelébe értünk, ahol a szívverése van, levegőt fogott a kezünk.” 

A kapocs Kerekegyháza és Petőfi Sándor között tehát egy Petőfi-kutató, Barátosi Lénárth Lajos, aki a cikk szerint Kerekegyházán is élt, ráadásul nem másnál, mint a bejegyzés elején említett Pesity Imrénél. Itt és most talán nem mennék bele Barátosi és kutatásainak megítélésébe, amik talán éppen annyira színesek, mint a mára már számtalannak is mondható Petőfi-legendák.

Kérem, aki tud bármit a témával kapcsolatban, vagy ismer olyan embert, aki rendelkezik bármiféle információval, jelentkezzen az oldal jobb tetején olvasható email címen! Köszönöm!